Mosonmagyaróvár Győr-Moson-Sopron megye harmadik legnagyobb városa,vonzáskörzetében 25 településsel 931 km 2-nyi területen, ahol mintegy 70 ezer ember él. Az ország két fontos határállomásához, Hegyeshalomhoz és Rajkához való közelsége fontos gazdasági, pénzügyi (vám), idegenforgalmi, közlekedési, ipari és kereskedelmi központtá teszik. Szellemi és humán infrastruktúrája a vonzáskörzet lakóinak igényeit is kielégíti, egyeteme pedig fontos felsőoktatási és tudományos bázis.
Mosonmagyaróvár a Dunántúl északnyugati részén, a Kisalföld legmélyebben fekvő középtáján, a Győri medencében fekszik. Ennek kistájai a folyóvízi üledékkel feltöltöttMosoni-síkság és a Szigetköz. Északon és keleten a Szigetköz, délen a Hanság, nyugaton pedig a Pándorfi-fennsíkig húzódó síkság határolja a várost. Területén folyik át a Lajta, amely itt egyesül a Mosoni-Dunával. Maga a város is a Duna hatalmas, 50–200 m vastag törmelékkúpjára épült. Mosonmagyaróvár két folyója közül a Mosoni-Duna Oroszvár ésDunacsún között ágazik ki a Dunából, medre kanyargós, középszakasz jellegű, vízállását a rajkai zsilip szabályozza. Kiegyenlített vízjárású, galériaerdőkkel szegélyezett vize különösen alkalmas vízi sportok űzésére. 125 km megtétele után ömlik vissza a Dunába.
Anna Vendégház
Engler Hotel Étterem
Hotel Lajta Park
Hotel Minerva
Kis-Duna Motel & Camping
Motel Net.t
Nimród Hotel
Termál Hotel Aqua
Thermal Hotel Superior
© 2011. | szallasjegyzek.hu - Szállásjegyzék Kft.